A salsa veszélyes

Figyelmeztetés!
A salsa veszélyezteti minden egyedülálló nő és férfi magányos életét, illetve minden párkapcsolatba rengeteg új élményt és színt visz!
Bizonyítékként röviden leírom a történetemet, amivel talán segíthetek minden magányát féltő embernek még mielőtt önhibáján kívül kettős szerelembe esne.

Szóval, az én “szomorú” :) sztorim a következő:
2005-ben kezdtem el salsázni, és már az első pár alkalom után éreztem, hogy ebből semmi jó nem fog kisülni. Kezdtem felismerni a szerelem érzés első jeleit, ami nem másfelé irányult, mint maga a salsa felé. Másra sem tudtam gondolni csak a táncra, mást sem tudtam hallgatni csak salsát. Hát mi ez, ha nem a szerelem?!
Jól van, jól van! Még valahogy elviseltem a bulikat, a mámort, az őrületes hangulatot, és hogy a kubai feeling beette magát az életembe, de ami ezután jött az már minden határon túlment.
Már megint jött az az érzés, de most egy férfi iránt. Tudtam, hogy ez kész, én most elvesztem. Gyenge voltam és huss, eddig tartott az én csodás magányos és uncsi életem…
Megtörtem, beadtam a kulcsot.

A fent írt borzalmak a mai napig tartanak, nem tudok tőlük megszabadulni! Sőt! Odáig fajult a helyzet, hogy miután a salsának már 2005-ben örök hűséget fogadtam, idén (2011-ben) a salsa által megismert páromnak is  örök esküt fogadok. Game Over! Boldog vagyok!

Én szóltam előre… Vigyázz, mert veled is megtörténhet! :)

(Írta: Horváth Kitti, 2011. április 5.)

  1. Ratoncita (2011. április 11. 23:24)

    Juj, de jóóó! Én is szeretnék ilyen fajta veszélyes helyzetet. :)

  2. Zsuzsi (2011. április 12. 00:28)

    Jobb, ha Te kerülöd a férfiakat. :)

  3. Ratoncita (2011. április 12. 11:57)

    Most miért? Félted őket tőlem? :o vagy mi?

  4. Zsuzsi (2011. április 14. 10:20)

    Igeeen, nagyon féltem őket Tőled!
    Itt egy csodás egymásra találás történetét olvashatjuk, ami a salsának köszönhető. Van még ilyen sok, nem egy salsás esküvőn voltam már :) .
    De, aki ilyenre vágyik, az meneküljön, ha szembejön egy Ratoncita! Tiltott Gyümölcském, téged csak a szenvedélyes, örökmozgó, kihívásokra vágyó, kreatív, James Bond és Chuck Norris keveréke férfiak figyelmébe mernélek ajánlani! Olyanokéba, mint leendő férjed, Robi, nem olyanoknak, akik békés, nyugodt életre vágynak az örök társ mellett.

  5. E.T. (2011. április 14. 20:26)

    Jaj ne mááááá! Hagyjuk már ezt a nyálas dumát!!!
    Én már 2 hete salsázom és nagyon türelmetlen vagyok! Ki akar feleségül venni? ;-)

  6. ildi (2011. április 16. 12:38)

    lehet, hogy en tulsagosan felek, mert a helyzet meg nem jott szembe? :) azert remelem majd elkap engem is a gepszij! :)

  7. BévéGyőztes (2011. április 18. 13:35)

    E.T. ajánlom figyelmedbe Yodát, aki a belvárosi órákon ólálkodott legutóbb, szerintem úgy illetek egymáshoz, mint kéz a kesztyűbe! Nézd meg: http://www.youtube.com/watch?v=buIJmweEl8s

  8. Zsuzsi (2011. április 19. 00:08)

    E.T. még nincs két hete, hogy elkezdted a salsát és akkor, ha jól emlékszem a pároddal jöttél a wellnessre. Ahogy néztelek Titeket, az a fiú előbb utóbb el fog venni, ne Yodát csábítsd el, ő csúnyácska, és már van társa … az ERŐ, aki mindig vele van!

  9. E.T. (2011. április 19. 05:19)

    Rendben, akkor türelmesen várok (már amennyire tőlem telik). Szavatokon foglak ám titeket!!!
    Nekem egyébként van ám egy kiszemeltem….jön a táborotokba is!!! Annyit elárulhatok, hogy színes bőrű és nem nő, és majdnem minden foga aranyat ér (ja és a mozgása is)!! Egy kicsit idősebb nálam, de a kor nem számít!!! Többet nem árulhatok el, mert ciki lenne, ha kiderülne, hogy ki az, pláne úgy, hogy tudom, semmi esélyem nála, mert persze ő is, a Zsuzsiba van bolondulva. Tényleg Zsuzsi, mi lenne ha te nem jönnél a táborodba? Így talán lenne egy kis esélyem! Vagy ha már muszály ott lenned, szólnál egy-két jó szót az érdekemben? Legalább ennyi hasznod legyen a táborban…..
    Jajde, jajde váááárom!!!
    Mit vegyek majd fel????????…………

  10. Ratoncita (2011. április 21. 02:09)

    Ja oké, Zsuzsi. De a Robi nem az én férjem lesz, hanem a Mónié, megmondta a vállfajós.

  11. Zsuzsi (2011. április 22. 22:40)

    E.T. kedves, Te miről beszélsz? Nem belém, csak a szakmai tudásomba :) Vedd fel a pöttyös ruhádat, az lesz ám a feltűnő! Nemsokára itt a tábor! Jobb lesz, mint eddig bármelyik! Esteban már külön készül egy nagyon jó kis különlegességgel. Alig várom, hogy a részleteket is megoszthassam Veletek!

  12. Zsuzsi (2011. április 22. 22:50)

    Robi, ahogy néztem az eredményeit, a wellness hétvége óta, meglehetősen jól el van látva szórakoztató női társasággal, úgyhogy ez a jóslat még várni fog egy picit a beteljesüléssel :)

Minden jog fenntartva. - SalsaPro.hu