Esteban és a ceruza története

Esteban Isnardi vallomását rajzos pályafutásáról lefordította nekünk Zsuzsi. Meglepne, ha nem lepődnél meg kalandos történetén, ami itt el is kezdődik.

Már gyermekkoromban rajzoltam. Iskolatársaim emlékei szerint állandóan, különösen régi római katonákat.
Amikor 18 lettem és befejeztem Svájcban a tanulmányaimat, úgy utaztam körbe Európát, hogy karikatúra rajzolásból szereztem a pénzt. Rajzoltam Róma, Párizs, Bécs, Isztambul, Barcelona és még jó néhány város utcáin. Sokszor az éhséggel küzdve, de legalább szabadon!

Amikor 22 éves lettem, rajzaimmal és valamennyi bátorságom összegyűjtésével elmentem Genf egyik leghíresebb magazinjának a szerkesztőségébe. Közölték velem, hogy a főnök sajnos nem tud fogadni. Mondtam nekik, hogy nyugodtan hívjanak rendőrt, mert én bizony addig fogok itt maradni az ajtó előtt, amíg a főnökkel nem beszélhetek.
Egy órát vártam, majd megjelent egy biztonsági őr. Rákiabáltam, hogy ha hozzám mer érni, akkor nagyon csúnya dolgok fognak történni. Erre a hangzavarra végre kijött Mr. Lehmann, a főnök. Amint kinyitotta az ajtaját, felugrottam és mondtam neki, hogy szánjon rám csak egyetlen egy percet, és nézze meg a munkáimat.
A szituáció olyan volt, mintha egy filmben lettünk volna.

2 héttel később életemben először publikálták a munkámat, ráadásul a címlapon!
A magazin neve Radio TV8 volt. Pár éven keresztül nekik dolgoztam.

Valami nagyon hasonlót követtem el Párizsban is.
Genfből telefonon leszerveztem 11 interjút 3 napra. A három napot egy szutykos hotelben töltöttem a vonatállomás közelében. Csótányokkal aludtam és patkányokkal is találkoztam a szálláshelyemen.

9 alkalommal visszautasítottak, de a 11. meghallgatásra már nem mentem el, mert egy kerékpáros újság, a Velo Magazin, igent mondott.
Az újság főnöke, Jean Marie Leblanc, 3 évvel később, több mint 10 évig a Tour de France igazgatója volt. Rengeteget balhézott velem, mert mindig késésben voltam a rajzaimmal.

1987-ben futball kluboknak ajánlottam egy a szokványos éves poszterüktől meglehetősen eltérő megoldást: karikatúra posztert, amin a megszokott fotókat karikatúrák helyettesítik.

A Lausanne Sports-nak tetszett az ötlet, és évekig (2002-ig) nekik és a Lyon for Match Magazinnak dolgoztam.

Ekkor – természetesen – már táncoltam is.

1988-ban visszamentem a száműzetésemből Uruguayba. (2 hónapot kellett volna maradnom, ehelyett 12 hónapot (!) maradtam. A genfi barátnőm telefonon közölte, hogy kirúg, és nem tudtam visszamenni Svájcba. Azt hittem meghalok.)
Miután a barátommal egyetemben egy árva petákunk sem volt, elmentünk Punta del Este-be (a gazdagok és jómódúak fürdőhelyére), hogy munkát kapjunk. Nem mondhattam, hogy Montevideo-ból jövök, mert szükségük volt nekik “az európai álom” illúzióra. Azt hazudtam hát, hogy francia karikaturista vagyok.
Másfél hónapig egy olasz étterem vendégeit rajzoltam. Köztük volt Björn Borg is. (Nagyon szimpatikusan viselkedett.) Valamint találkoztam Astor Piazzola-val (híres argentin zeneszerző, aki a magyar származású Wilda Bélától kezdett el klasszikus zenét tanulni – a fordító megjegyzése), akinek a lerajzolását vissza kellett utasítanom, mert kevesebbet akart fizetni.
Nagyon sok pénzt kerestem Punta del Este-ben. Az utolsó napomon elmondtam az étteremben az igazat a születési helyemről.

Nem igazán tanultam a rajzolás mesterségét. Elmentem ugyan egy svájci iskolába, hogy megtanuljak rajzolni, de ennek csak az lett a vége, hogy a tanárom “ellopta” a rajzaimat, és a saját nevével ellátva jelentette meg őket. Végül a bíróság egy fogászati számla kifizettetésével büntetett… Vajon miért…?

A fordító (azaz Zsuzsi (a szerk.)) megjegyzése:
Esteban szerénykedik, amikor azt mondja, hogy a tanulmányait korán befejezte. Kevés nála tájékozottabb, olvasottabb emberrel találkozik az ember.
Rajztehetségén túl írói vénáját sem kell rejtegetnie, verseskötetei már több nyelven is jelentek meg. 2010-ben több, mint 38 országban tanított meghívott tanárként. Kiváló tanítási metódusa, és magával ragadó humorát rajtunk kívül számos európai és dél-amerikai országban kedvelik és ismerik el.
Karikaturista karrierjéhez még talán egy olyan érdekes kis sztorit fűznék hozzá, hogy tudomásom van arról, hogy 2001-ben Esteban készített egy karikatúrát Ronaldo-ról, a híres, brazil focistáról. A rajz annyira megtetszett Ronaldo-nak, hogy mindenáron meg akarta szerezni magának az eredeti példányt, ezért Svájcban találkozott Esteban-nal egy szórakozóhelyen, és nagyon sok pénzért (bár tudom a pontos összeget, de nem árulhatom el) megvásárolta magának a képet.
Esteban egy igazán sokoldalú, különlegesen tehetséges és szórakoztató ember. Az évek során volt szerencsém több európai országban együtt dolgozni és tanítani vele. A munkakapcsolatból igazi barátság szövődött, amit a magam részéről nagyon megbecsülök és megtiszteltetésnek veszem.
És – csakúgy, mint néhány más, számomra nagyon fontos dologért – a salsának ezért is hálás vagyok.

(Írta: Esteban Isnardi, fordította: Domonkos Zsuzsa)

  1. Zsuzsi (2011. április 26. 22:06)

    A felső sorban a jobb szélső karikatúra az, amiről külön is írtam.

  2. Miki (2011. április 27. 04:55)

    Köszi Zsuzsi, csúcs vagy, hogy lefordítottad! És nagyon várjuk Estebant az augusztusi táborba!

  3. Zsuzsi (2011. április 27. 14:28)

    Én pedig a következő tudományos esszédet alig várom… :) (pedig már olvastam is)

  4. x (2011. május 03. 21:21)

    És hogy jön ez az írás a salsához?

  5. BévéGyőztes (2011. május 04. 08:55)

    Ha figyelmesen olvasgatsz itt a honlapon, a SalsaPro facebook oldalán és az iwiw csoportban, akkor szerintem meg fogod fejteni! Én drukkolok!
    Ani

  6. Zsuzsi (2011. május 04. 09:59)

    Esteban Isnardi egy nemzetközileg elismert, népszerű kubai salsa oktató. Már többször szerveztünk workshopot, tábort a közreműködésével. Az idén is tanít a 2011-es Campo Locoban. Aki jártas a nemzetközi salsa életben, annak nem idegen a neve, de aki nem, annak is érdekes lehet az élete és az, hogy milyen más művészeti ágakban ért el kiemelkedő eredményeket meglehetősen kalandos úton.

  7. Cilu (2011. május 04. 09:24)

    http://www.expresion-salsa.com/

  8. Cilu (2011. május 04. 09:25)

    Nagyon jók ezek a rajzok, nem is gondoltam.

Minden jog fenntartva. - SalsaPro.hu