A hagyományos megítélés szerint a zene volt előbb, mert Isten, a Világszellem, a Karma, stb. előbb teremtette meg a világot, utána az embert, a zene pedig a világ tulajdonsága, (pl. a „szférák zenéje”). A hinduk persze bekavarnak, mert megengedik azt a nézetet, hogy Síva tánca megelőzött minden egyebet, de a hinduk sok egyéb nézetet is megengednek, úgyhogy ezzel csak kaotikusabb lesz a kép. (Itt megjegyezném, hogy a káoszt majdnem minden világnézet megengedi, nagyon helyesen, mert a káoszt gyakran tapasztaljuk zenés-táncos rendezvényeken, a szervezés, a zene, a tánc és a következmények esetében.)
A tudományos megítélés árnyaltabb. Evolúciós értelemben a tánc biztosan megelőzi a zenét, mert az állatok gyakran nagyon összetett és ritmikus mozdulatokkal, táncokkal kommunikálnak, rendszerint udvarolnak, vagy megpróbálják elijeszteni a riválisokat. Olyan táncokkal is, amikhez nem tartozik hanghatás, pl. a már nagyon régen kialakult halak vagy polipfélék között. A hanggal történő kommunikálás is pár száz millió éve megjelent, és minden kombináció (csak tánc, csak hang, de leggyakrabban mindkettő) előfordul.
Ami konkrétan az ember nevű majmot illeti, a legvalószínűbb, hogy a tánc és zene együtt evolválódott az emberrel, tehát elválaszthatatlan egymástól. A kultúra sokrétűbbé válásával viszont bonyolódott a kép. Amikor egy nagy és erősen szervezett zenekar játszik, a zenészeknek épp elég bajuk van azzal, hogy arra figyeljenek, hogy mit játszanak, tehát a táncosoknak kell követni a zenét. Kisebb zenekar vagy szólista követheti a táncost, így kétirányú kommunikáció is lehet a zenész és a táncos között.
A konzervzenére való táncolás esetén egyszerű a helyzet: a táncos követi a zenét, a jó dj pedig a zene választásával reagál a táncosok ízlésére és tudására. Maradjunk most a követés témakörénél.
A követésnél a legfontosabb, hogy a táncosnak értenie kell a zenét. Ehhez hallania kell (hangerő, hangminőség), és valamilyen szinten ismernie kell. Bennfentes mosolyt fakaszt például, ha egy pár changüi zenére merenguézni kezd. A bennfentes mosoly lelohad, amikor egy még bennfentesebb fölhívja a figyelmet arra, hogy mozambiquére guagancózunk.
A különböző zenék és táncok esetén mást és mást jelent az értés, értelmezés. A társastáncok esetében fel kell ismerni az alkalmazandó táncstílust, utána pedig az adott stílusban követni kell a ritmust. A populáris latin zenében sokkal bonyolultabb a helyzet. Egyrészt ritmikailag nagyon hasonlók a külözböző stílusú zenék, pl. ugyannarra a zenére lehet táncolni sont, casinót, nyujorkit, loszit, chachachát, changüit, yambút és guaguancót.
Akkor most mit táncoljunk?
1. Ami jól esik. 2. Amit tudunk. 3. Lessük el a mesterektől, hogy ők mit táncolnak. 4. Próbáljuk meg megtanulni, hogy mit kell meghallani a zenében, és hogy mit érdemes táncolni a hallott zenére.
A populáris latin zene nagyon sokrétű. Egy-egy jó „salsa” vagy „timba” számban rendszerint van son, montuno és mambo, a mambo részben pedig akármi. (Én azért szeretem jobban a timbát és jó nyujorki salsát, mint a többi salsát, mert a mambo része gazdagabb.) Amikor azt látom, hogy buliban a párok nagy része csak a ritmusra figyel, és mindenre ugyanúgy figurázik, arra gondolok, hogy lemaradnak egy csomó jó lehetőségről. (Meg arra, hogy bárcsak annyi figurát tudnék én is.) Ez az amerikai-európai társastánc tradíció: megvan a stílus, akkor kövessük a ritmust a begyakorolt lépésekkel és figurákkal.
Befejezésül néhány gondolat arról, hogy miért érdemes hallani a zenét, azaz hogy mik azok a fentebb említett lehetőségek. Először is, a legtöbb táncos sokkal több stílust tud táncolni, mint gondolná. Ha megvan az alap, akkor egy új stílusváltozatot könnyű megtanulni, és bemelegítés alatt, vagy mondjuk a manapság nagyon népszerű zumbában, egy csomó stíluselemet lehet gyakorolni. Másrészt, és ez a fontosabb, ha többet hallunk a zenéből, akkor nagyobb élményt okoz maga a zene, és páros táncban sokrétűbben, gazdagabban tudunk kommunikálni a partnerrel, azaz udvarolni, csábítani, játszani, viccelődni, stb. Ha romantikus a son, akkor táncolhatunk szépen, összefogódzkodva. Tumbao átvezetés a montuno rész elején: csípőmozgás! Montuno: elő a figurákkal! És jön a mambo, akkor minden belefér. Közben egy kis romantikus hangszerszóló: össze lehet fonódni megint egy kicsit. És ha hallunk valamit a szövegből is, az hab a tortán. ¡Camina! Jöhet lépegetős mambo. ¡Manos pa’ arriba! Fel a kezekkel! (De azért nem lövünk, ha elmarad.) És ha isteneket, palót vagy congát emlegetnek, elő lehet kaparni az afro worshopokon tanultakat. Nem csak azért járunk worshopra, mert nem tudunk mit kezdeni a pénzünkkel.
És akkor jön a megérdemelt dícséret: mit összeugrál ez itt nekem! Azaz ne feledkezzünk el a partnerről. Végül is neki akarunk imponálni, nem?
(Írta: Kertész Miklós, 2011. április)
Nem igazán tánc, de érdekes:
Az itt emlegetett káosz szó eredetéről: A görög mitológia, pontosabban Hesziodosz szerint az első létező Khaosz volt (khaino, khanko = ásítok, eltátom a számat) a tátongó űr. Egyidős lehet vele Erósz, a szerelem, mint első működő erő ebben a világban. A múzsák, köztük Terpszikhoré, a táncé, később születtek Zeusz és Mnémoszüné lányaiként.
Ezt nagyon odatetted, Miki! Arra vagyok kíváncsi: számodra ismeretlen zene esetén, hogyan jársz el a táncparketten? Mire figyelsz, hogyan reagálsz és milyen bevált fogásokat tudsz ilyen esetre?
Áginak is köszönjük a kiegészítést.
Ismeretlen zene: Őszintén szólva sokkal jobban megy a tánc ismert zenére. Ismeretlen zenénél az agyam lehámlik, úgy figyelek. Feltételezem, hogy az általános timba-salsa mintázat: son-montuno-mambo, meglesz. Ha nem jó a hangosítás, akkor ritmust is szoktam téveszteni congás vagy changüis timbában, egyébként meg lemaradok a váltásoknál. Az sokat segít, hogy a váltások általában 2-4-8-16 ütem hosszú szakaszok után vannak, de elég jó számban ettől eltérhetnek. Ha úgy érzem, most lesz a váltás, de nem tudom, mi jön, közel megyek a partnerhez (“dile que sí”), és egy ütemnyi páros mambót vagy dupla bachatát táncolunk (ez ugyanaz, mint a szám legelején, még az ének előtt). Az sokat segít, amit az énekesek bemondanak: “!Camina!”, “!Mambo!”, “!Manos pa’ arriba!”, “!Mueve la cintura!”, “!Abajo!”,”!Changüí!” (“Séta!” (azaz :mambo), “Mambo!”, “Kezeket fel!”, “Mozogjon a csípő!”, “Le!”, “Changüi”). Salsa esetén persze könnyebb, mint timbánál, mert annak a mintázata kiszámíthatóbb, de a kiállások ott is váratlanul jönnek, azt nem lehet elkapni. Mindenesetre legközelebb már nem lesz annyira ismeretlen a szám.
Találtam egy tudományos híradást A Discover Magazinon arról, hogy elsősorban a madarak azok, akik ritmus tudnak követni tánccal, valószínűleg a repülési és éneklési képesség melléktermékeként. Egy idézett kísérletben majmokat nem sikerült megtanítani táncolni, a táncoló lovak, kutyák, stb. nem a hangot követik. Feltételezhető, hogy az emberi evolúció során alkalmazkodási előnyt jelentett a táncolási képesség kialakulása. A cikk megtalálható itt:
http://discovermagazine.com/2011/the-brain/14-natural-born-dancers-birds-bob-to-beats
Igen, a repülés és a tánc között nagyon erős gyakorlati összefüggést véltem felfedezni eddigi kutatómunkáim során én is. Amikor táncolok, legtöbbször röpködök a boldogságtól.
[...] lehet. És az a sok kezdő szintű tánctudás jól jön a timbában, ha passzol a zenéhez (v.ö. http://salsapro.hu/2011/04/mi-volt-elobb-a-zene-vagy-a-tanc/). A legfontosabb visszajelzés a saját testem. Élvezetet okoz-e a mozgás? Ha igen, lehet, hogy [...]