Ez az írás elsősorban azoknak szól, akik még nem voltak salsa táborban, illetve azoknak, akik még nem voltak Campo Loco táborban. (Akik már voltak, szóljanak hozzá! Egyébként ők tapasztalatból tudják, hogy esélytelen felkészülni.)
Először is fontos a táncos ráhangolódás. Ehhez nem kell más, mint az, hogy sok buliba menjünk el. Lehetőleg olyanokba, ahol a majdani tábori sorstársak is ott vannak. Emellett érdemes a YouTube-on többször megnézni Esteban, Madeline és Mario videóit. Nagyon sok videót lehet róluk találni.
Fontos elem az irodalmi ráhangolódás. A SalsaPro kitűnő írásai mellett a legjobbak a második világháborús vadászrepülő és tengerész történetek. Ezekben részletesen leírják, hogy hogyan lehet nagyon kemény és veszélyes munkát hosszú ideig kibírni alvás nélkül.
Gondos terveket kell készíteni a táborba való lejutásra, és nagyon flexibilis terveket a hazajutásra. Előfordulhat ugyanis, hogy csak a tábor zárása után több nappal érkezünk haza, mert a kubai tánc okozta leépülés (dementia afrocubana camponis) miatt elfelejtjük abbahagyni a bulizást.
A táborban töltött időre nem kell terveket kovácsolni. Először is mindig megmondják, hogy mi a program, és mindig lesz egy csomó meglepetés.
A csajozásra / a pasizásra való felkészülés magánügy.
Csomagolás: Fel kell készülni a napi négyszeri tisztálkodásra. (Van, akinek kevesebb is elég, de az nagyon ritka.) Ehhez mérten kell csomagolni trikókat és alsóneműket is. Különös figyelmet érdemes fordítani az aggodalomra. Alaposan át kell vizsgálni a zsebeket, a neszesszert, a táskák zsebeit, stb. Ha aggodalmat találunk, azonnal ki kell venni a csomagból, és el kell zárni, hogy biztosan otthon maradjon.
Az italkészlet összeválogatásánál a minőség és mennyiség egyidejű maximalizálása a cél. Elég italt levinni lehetetlen (a sznobok kedvéért: a termodinamika 2. főtétele szerint).
Valaki egyszer fogadásból egy raklap kubai rumot vitt le egy salsás hosszú hétvégére, és szombat délután már beszerzőtúrát kellett szervezni a legközelebbi Tescóba. Aki érzékeny a másnaposságra, ne felejsen el gyógyszereket hozni.
Indulás előtt vegyünk érzelmes búcsút szeretteinktől. Ki tudja mikor, milyen állapotban látnak majd viszont? Többekkel előfordult már, hogy normális emberként mentek le salsa táborba, és élethossziglani beszámíthatatlan salsa őrültként tértek vissza.








Én nem is iszom alkoholt, ennek ellenére tavaly is nagyon jól éreztem magam.
en azt hiszem elotte megprobalom hibernalni magam, hogy 1nap/48 ora alvas jusson, amivel esetleg tulelem az egesz herce-hurcat. de az is lehet, hogy majd tancoran megprobalom bor alol lekovetni az esemenyeket. es kulonben is gyerekek, kulturaltan viselkedni, decensen, ahogy a csillag megy az egen, csak ugy erdemes
)
Köszi Miki a tanácsokat, nagyot röhögtem. Az jutott az eszembe, hogy tanácsaid ismeretében végre értelmet kapna még ez is:
“Vannak, akik azt gondolják, hogy be kellene vezetni Magyarországon a védett kor”(szak)” intézményét… Mások azt mondják, nincs szükség a védett kor bevezetésére. Ön mit gondol?”
Köszi, megfogadva a tanácsokat beiratkoztam egy Navy Seals túlélő tanfolyamra. Az alkohol és a csajok befolyásoltságára vonatkozóan olvasom a koránt és a bibliát
Ezek az előzetes tanfolyamok jót fognak tenni, meglátjátok! Azért ne vigyétek túlzásba, a salsa sokkal több boldogsághormont termel, mint bármi más! …leszámítva persze a ….
…a…az afrót!